A 19. század második felében és az azt követő századfordulón nagy tömegek keltek
útra Magyarországról Észak-Amerikába. Zömük kevésföldű parasztember vagy
nincstelen zsellér volt, de akadtak köztük szép számmal jobb módúak is, akik további
gyarapodásukat remélték a kivándorlástól. Eredetileg csak annyi időt szándékoztak az
Új Világban tölteni, amennyi ahhoz kellett, hogy némi pénzt gyűjtsenek, és
hazatérvén földet vehessenek, házat, istállót építtethessenek, kit milyen cél vezérelt.
Csak hát odaát többnyire minden másként alakult, mint tervezték. Különös, de ez a
nagy, emberi dráma jóformán visszhangtalan maradt a magyar irodalomban, és máig
nincs méltó feldolgozása. Ezen a helyzeten igyekszik változtatni Oravecz Imre
regénye, ezt a szinte eposzi méretű küzdelmet ábrázolja, amelyet ezeknek a férfiaknak
és nőknek, fiataloknak és öregeknek, felnőtteknek és gyerekeknek az exodus, az
óhazából való távozás és az új hazában való megmaradás jelentett. A regény az
Ondrok gödrében megismert Árvai-család történetét mondja tovább.