2016.01.27.
Petőfi Színház
Kocsák Tibor - Somogyi Szilárd - Miklós Tibor: ABIGÉL - musical Szabó Magda regénye alapján

Rendező: TÓTH LOON

Kocsák Tibor - Somogyi Szilárd - Miklós Tibor
ABIGÉL
musical Szabó Magda regénye alapján

Dramaturg: Kerényi Miklós Gábor

Az Abigél korosztályom egyik meghatározó ifjúsági élménye volt, és azon ritka esetek közé tartozik, amikor előbb láttam egy történetet filmen, mint elolvastam volna. A négy részes tv játékot annyira vártuk, hogy minden rész előtt felmentünk a bátyámmal a padlásra leellenőrizni, hogy a pécsi antennát nem fordította el a szél, mert így biztosan jobb lesz a kép…
Ginát, az elkényeztetett pesti kamaszlányt apja, Vitay tábornok, minden magyarázat nélkül elviszi egy távoli város református nevelőintézetébe. Senkitől nem búcsúzhat el, apjával is csak hetenként egyszer beszélhet telefonon. Az otthoni vidám és könnyed élet helyett rideg, percnyi pontossággal beosztott órarend szerint kell élnie.
Szabó Magda lányregényként induló története hamar történelmi krimivé nemesedik, miközben végigkövethetjük, hogyan lesz az elkényeztetett pesti kamaszlányból, Vitay Georginából rövid időn belül komoly, felelősségtudatú felnőtt.
A nagyszerű regény musical változatát mutatjuk be, és személy szerint akkor leszek elégedett, ha azok a fiatalok, akik most musicalként találkoznak vele először, késztetést éreznének arra, hogy a regényt is a kezükbe vegyék, mint én egykor…

(Tóth Loon rendező)


A Veszprémi Petőfi Színház a művet a jogtulajdonos Pentaton Koncert- és Művészügynökséggel kötött szerződés alapján, és az általuk rendelkezésre bocsátott hivatalos kottaanyag felhasználásával mutatja be.
Eredeti előadás: Budapesti Operettszínház - Ősbemutató: 2008. március 27. - Rendező: Somogyi Szilárd


Szereposztás:

Vitay Georgina | PORZSOLT ÉVA / KUSNYÉR ANNA
Vitay tábornok | SZELES JÓZSEF
Horn Mici | KÉRI KITTY
Torma Gedeon, igazgató | NYIRKÓ ISTVÁN
Kőnig tanár úr | MÁTÉ P. GÁBOR
Zsuzsanna testvér | HALAS ADELAIDA
Kalmár tanár úr, osztályfőnök | NAGYHEGYESI ZOLTÁN
Kis Mari | HAJDÚ ZSUZSA / BODOR SZABINA
Torma Piroska | JURÁK LILI
Bánki Anna | BODOR SZABINA / HAJDÚ ZSUZSA
Kuncz Feri | TAKARÓ KRISTÓF / ZSIGMOND LAJOS
Gigus tanárnő | TERESCSIK ESZTER
Truth tanárnő | DOMINEK ANNA
Hajdú tanárnő | SZŰCS KRISZTINA
Mráz úr, az üveges | KŐRÖSI CSABA
Mimó néni és Erzsébet testvér | MÓDRI GYÖRGYI
Róza néni | PERJÉSI HILDA
Suba, a pedellus | SZŰCS LÁSZLÓ
Bánkiné | PALÁSTHY BEA Déryné- és Domján Edit-díjas
Botosné | SOLTIS ELEONÓRA
Botos úr / Rupert | BALÁZS DÁVID
Szűcs úr | ROGÁCSI MÁRTON
Püspök | TÓTH LOON
Lányok | RAJNA PETRA, TABA DOROTTYA, SZÖLLŐSKEI NÓRA, KEIL ADELAIDA SÁBA, BOROS ALEXA, BUVÁRI LILLA, VERES LILI, ZAB JOHANNA, PILTMAN ANNA, KUTASI LILI, DOBROVSZKI DÓRA, SIPOS JUDIT
Fiúk | BALÁZS DÁVID, KÁLMÁN PÉTER, PÁSZTOR RICHÁRD, ROGÁCSI MÁRTON, H. VARGA TAMÁS, NÉMETH LEHEL, RÁCZ JÁNOS, JENEI MÁRTON

Közreműködők:

Díszlet- és jelmeztervező: LACZÓ HENRIETTE
Ügyelő: MADÁR K. ZOLTÁN
Súgó: TÓTH ZSANETT ALIZ
Koreográfus: ROVÓ TAMÁS
Zenei munkatárs: HÉGELYNÉ KÓRÓDI MÓNIKA
Zenei vezető, Karmester: KÉMÉNCZY ANTAL
Karmester: OBERFRANK PÉTER Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művész
Rendezőasszisztens: PÉTI KRISZTINA
Rendező: TÓTH LOON

Kezdés:  15:00
Belépő:  
Helyszín:  Petőfi Színház

színház